Tehetsz a környezetért szépségápolás közben is! Erre figyelj:

Hirdetés Az egyre nagyobb méretű környezetszennyezés miatt mindenkinek törekednie kell arra, hogy környezettudatosabb életet éljen. A legnagyobb probléma a vizekbe kerülő műanyag hulladék, de a gyártás során keletkező hulladék és a vegyszerekkel terhelt termékek is komoly károkat okoznak. Nézzünk körül a fürdőszoba polcán és a kozmetikumok között, hogy térhetnénk át egy környezettudatosabb szépségápolásra? Ha eleve […]

Kiderült, hogy a házasoknak ebből sokkal kevesebb van a szervezetében

Hirdetés Úgy tűnik, hogy a házasságban élők szervezetében kevesebb a kortizol nevű stresszhormon, vagyis jó eséllyel kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet élnek, mint egyedülálló társaik – állítják a pittsburghi Carnegie Mellon University munkatársai.  A szakemberek 572 egészséges felnőttől vettek köpetmintát. Ebből kiderült hogy a házasságban élők lényegesen kortizolszintje lényegesen alacsonyabb volt, mint azoké, akik soha nem éltek […]

Nem világos, hogy elhagyja-e Vajna Tímea a Vajna-Villát…

Hirdetés A kétszintes, többszobás Szeréna úti villát az elhunyt Andy Vajna egyik cége bérli a Docler-csoporttól. Kedden a Bors azt írta, illetve a Bors alapján portálunk is vonatkozó szemléjében, hogy Andy Vajna özvegyének ki kell költöznie a bérelt budai villából, a bérleti szerződés július 1-ével jár le. Amíg Amerikában volt, a luxusterepjáróját is elvették, így […]

61 éves és szülni fog a Szatmár megyei asszony

Hirdetés 61 évesen hozhatja világra gyerekét vagy gyerekeit egy Szatmár megyei nő – írja egy helyi portál alapján a Maszol.ro. A nagymama korú asszonyt állandó felügyelet alatt tartják a szatmárnémeti orvosok. A PresaSM című helyi portál szerint a 61 éves nagyszokondi nőnek már van 14 gyereke, háromszor ikreket hozott világra, ezért az orvosok ezúttal sem […]

Ennél részletesebb időjárás előrejelzést nem találsz! Lesz egy pár érdekesség.

Hirdetés Időutazó hullámvasútra ültet az időjárás, jelenleg március végi időben van részünk, de a hétvégére május lesz, hétfőn pedig március eleje. A hajnali fagy egyébként április közepéig teljesen normális. Talán nem túlzás azt állítani, hogy több millió magyar idegei simultak ki, amikor végre csitult és leállt az elmúlt hétre jellemző erős szél. A hétfő hajnalban […]

Így halt meg szegény Koós János

Hirdetés Koós János özvegye, Dékány Sarolta a Storynak nyilatkozott férje elvesztéséről, és elmondta, hogy őket is váratlanul érte az énekes halála, remélték, hogy felépül a vállsérüléséből. A 81 éves Koós a nagyvizit előtt lett hirtelen rosszul, a feleségét azonnal kiküldték a kórteremből, de már nem tudták megmenteni az életét. A 81 éves korában elhunyt Koós […]

Gyorsan kell cselekedni, itt vannak a kullancsok! Ezt tedd!

Hirdetés Az enyhe idő miatt korábban kell számítani a kullancsveszélyre, ezért az állat által terjesztett fertőző betegségek elleni védőoltásokat is előbb kell beadatni – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egy háttérbeszélgetésen szerdán. Póta György felhívta a figyelmet, hogy az enyhe tél miatt a kullancsok átteleltek, előbb lesznek aktívabbak és korábban szaporodnak, ezért az általuk […]

Ezért vannak a fekete pöttyök a mikro ajtaján!

Hirdetés Csak nehezítésnek vannak ott azok a fekete pöttyök, hogy véletlenül se lássam, mikor kezd el kifutni a tej? A tudomány és a design kéz a kézben már annyi mindent elért, az azonban még a mai napig nem megy, hogy normálisan be lehessen nézni a mikrohullámú sütőbe, miközben melegítesz valamit. Pedig annyira kézenfekvő lenne, és […]

“Aki ezen az oldalon paraszt módon beszól, az törölve és tiltva lesz.” – Szinetár Dóra nagyon kiakadt a kommentelőkre!

Hirdetés A színésznő a napokban megosztott egy videót arról, hogy mit eszik, a poszt alatt azonban meglepően sok negatív komment érkezett. Szinetár Dóra pedig nem hagyta szó nélkül a dolgot. Ennyi kritikán aluli, ostoba, roszindulatú hozzászólást talán még nem is olvastam egyszerre. Csak gondoltam, szólok azoknak, akiket érdekel, hogy minden vállalhatatlan kommentet töröltem, és mindegyik […]

Ez az étel, már orvosilag bizonyítottan is meghosszabbítja az életet!

Hirdetés Egy 102 éves Thai szakácsnő szerint a hosszú élet titka a mozgás, a jó minőségű pipadohány, és az az étel, amit ő is az anyjától, az meg a nagyanyjától tanult, akik mindketten megélték a százéves kor. Currys csirkemell mazsolás rizzsel és áfonyás mártással. Hirdetés A receptet megvizsgálták táplálkozástudománnyal foglalkozó dietetikusok és úgy találták, hogy […]